Megráztam a fejem,megcsipkedtem magam hogy nem álmodok-e.De nem.Minden rendben volt.Minden az égvilágon.
Mosolyogva olvastam újra az unokahúgomtól kapott e-mailem:
"Szia Dasie!
Anyával úgy gondoltuk hogy hozzánk költözhetnél egy időre.Nekem és neki is jót tenne,és egy kicsi színt hoznál a hétköznapjainkba.Mióta apu elhagyott minket,azóta 15 kilót fogyott.Mindig sápadt és vagy 3 hónapja nem láttam mosolyt az arcán.Ez sajnos rám is kihat,mert aggódom érte és mellesleg még én se hevertem ki egészen.Hidd el élvezni fogod Londont.Ez a város sosem alszik,pont mint New York.
Nagyon számítunk rád,hisz te mindig felvidítod az embereket!Kérlek,kérlek Dasie gyere el!!!
Ha ezt elolvastad rögtön hívj fel.Akár reggel van,akár délután,akár éjszaka..HÍVJ!
Uncsid:Emily"
Mióta az eszemet tudom Londonba vágytam.A szmogos,de gyönyörű hatalmas városba.Nem mintha New York nem lenne legalább kétszer akkora,én mégis elszerettem volna jutni.Rengeted képet láttam,akkor amikor Emily-ék nálunk voltak vendégségbe,a neten, a barátoktól.De most lett egy lehetőségem hogy eljussak és lássam a London Eye-t,a Trafalgar Square-t,a Temzé-t,a Buckingham palotát,a Madame Tussauds múzeumot,a Big Ben-t.Már lefutott a szemem előtt,ahogy egy kis sétáló utcában ülünk egy kávézóban Emily-vel és gondtalanul fecsegünk,miközben boldogan szürcsöljük a finom limonádénkat.
Álmodozásomból felkelve kerestem kutakodni a telefon után,majd mikor sikerült egy nagy halom ruha közül kihalásznom,megkerestem Em számát és tárcsáztam.
-Hallo?-szólt bele, egy mély férfi hang.Várjunk..FÉRFI HANG?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése