3.rész

Szép estét!
Itt lenne a 3.rész.Remélem tetszeni fog és várni fogjátok a következőt,amely előre láthatólag kedden este fog felkerülni.A fiúk már abban szerepelni fognak,ígérem.Ma feltettem a fejlécet,ami nekem nem annyira tetszik,de amíg nem kapom meg Norici-től,addig szerintem elviselhető.Ma még felrakom a szereplők képeit is.Addig is jó olvasást!
                                                                                                                                                      Dasie

-Szia Ty!-szóltam mosolyogva a telefonba.Tyler Wood volt mindenki közül a legeslegjobb barátom,amióta bekerültem a gimibe.Előtte nem ismertem,csak Hope-ot,de vele nem egy középsuliba kerültünk,így egy kicsit elveszettnek éreztem magam első nap.Körülbelül egy hétig lehettem úgy,hogy a heatsetemmel kóvályogtam át egyik teremből a másikba,majd haza.Emlékszem jelentkeztem a suli futócsapatába,ahol rögtön beleütköztem Ty-ba,ugyanis elestem a kikötődött cipőfűzőmben.Ő persze rögtön segített.Kinyújtotta egyik kezét,majd azt megragadva feltápászkodtam,de erősen kellett tartanom,mert mikor belenéztem mogyoró barna szemeibe,elkezdett remegni a térdem,és a hasamban egymást üldözték a pillangók.Ő csak mosolygott és miután megköszöntem,futott tovább.Másnap már együtt mentünk reggel a suliba és haza,és ez így kialakult egy nagyon szoros barátsággá.Sohasem volt kettőnk között több, még ha én szerettem is volna.Megmaradtunk egy vékony határ mellett,amely elválasztotta azt az állapotot,hogy barátok vagyunk,mégis valamelyikünk többet érez.Az én érzéseim állandóan lépdeltek.Valamikor halálosan szerettem,csak nem tudtam hogy mondjam el neki,volt viszont mikor ki nem állhattam.Sohasem tudtam hogy ő mit érez,vagy hogy hogy néz rám.Néha észrevettem a szemében felcsillanó vágyat,de ezt mindig annak tulajdonítottam hogy ki van éhezve.Tudom,hülye felfogás,de nem akartam elrontani a barátságunkat.Imádtam vele lenni.Minden hülyeségben benne voltunk,és az élet vele csak úgy elszaladt.Sohasem vártam a gimi végét,mert féltem hogy elveszítem őt.Erre sajnos nem kellett a gimi végét megvárnom.12.-ben összejött egy csajjal,aki ki nem állhatott engem.Mindig attól félt,hogy Ty jobban szeretem engem mint őt.Én magamban csak mosolyogtam ilyenkor,de mégis irigy voltam rá,hisz megkapta Ty szívét,lelkét és szerelmét.Amire én mindig is vágytam.De szakítottak.Majd egy félév múlva elballagtunk.Ő ment a saját útjára,én pedig maradtam itt New Yorkban.Megígértettem vele hogy sohasem felejt el engem,az együtt eltöltött időt,és néha felhív hogy mi van vele.Csak mosolygott,és azt mondta engem sohasem tudna elfelejteni.Tartotta a szavát.

-Szia Nyuszi!Hogy vagy?-mondta a telefonba,de halottam hogy a vonal másik végén valakik még röhögnek.
-Semmi különös.Képzeld pakolok és lecuccolok Londonba!Hát nem csodálatos,azóta várom ezt a pillanatot mióta az eszemet tudom.-hadartam le neki a boldogságomat.
-Huh... végre nyuszkó!Legalább közelebb leszel hozzám egy kicsit,és kevesebb idődbe és pénzedbe kerül meglátogatni.-Tyler,miután leérettségiztünk Párizsba költözött,és nyitott egy kis kávézót a Eiffel-toronyhoz közel.Állítása szerint,csak úgy megy a bolt.Legutóbb épp Leighton Meester jelent meg személyesen a boltba.Alig tudta levenni róla a szemét a rendelésfelvételekor.Eltudtam képzelni.Sokszor viselkedett így,ha olyan csajt látott,aki bejött neki.De az mindig barna volt.Sohasem szőke.Ezért sem volt nála soha esélyem.
-De most le kell tennem!Jött egy vendég!Majd még hívlak.Addig is vigyázz magadra.Szia-És már le is tette.Mostanában gyakran csinálta ezt.Kezdtem hozzá szokni.
-Ty volt az!De hamar lerázott.-mentem vissza barátnőmhöz,és mondtam el neki az előbb történt telefonbeszélgetést.
-Hallottam.Azóta sem értem hogy miért nem mondtad el neki hogy szereted,és még mindig oda vagy érte.Legalább megtudnád mit gondol,és megkönnyebbülnél.
-Tudom,de olyan jó ez így,hogy magam mellett tudhatom valamennyire.Remélem Londonban találok valaki olyat,aki elfelejttetteti velem.Jó lenne.-húztam el a szám.Belülről viaskodtam.Nem tudtam mit akarok igazából.De Tylerrel már a távolság miatt sem működne.Ezért marad London.
-Biztosan!Olyan szép vagy és tündöklő.Mindenki téged akar majd!-áradozott,én meg a nyakába borultam és hálálkodtam hogy ilyen jó barátnőm van,aki tartja bennem a lelket.

Lizzie még maradt és segített bepakolni a többi holmimat.Már sötétedett,és belegondoltam hogy milyen gyorsan elszaladt ez a nap.Majd hívtunk egy taxit,ami 20 perc múlva megérkezett.Majd kicuccoltunk a ház elé,és bepakoltunk a csomagtartóba.Sejtettem hogy ennyi cuccom lesz és rá kell majd fizetnem a jegyemre hogy felvihessem,hisz több volt mint 20 kg.
Elbúcsúzkodtunk,megígértük egymásnak hogy hívjuk egymást és majd Skypolunk.Gyorsan megöleltem,ami nem lett valami gyors,mert a sofőr már ránk dudált,hogy lekésem a repülőmet.Elköszöntünk,és beszálltam a kocsiba.
Az ablakból figyeltem a mellettünk elsuhanó házakat,üzleteket és próbáltam visszatartani a felgyülemlő könnyeket,amelyek utat törtet az emlékeim felderengésével.
Mikor megérkeztünk a reptérre,kiszálltam,majd gyorsan becsekkoltam,szokásomhoz hűen az utolsó pillanatban.A hangosbemondó bemondta a járatomat és a felszállásomat,így elindultam.
A jegyem ablak mellé szólt,aminek nagyon örültem,hisz imádtam a tájat nézni.Elvonta a figyelmemet arról,hogy bármikor lezuhanhatunk és meghalhatok.Elhelyezkedtem,és felkészültem a 8 órás repülésre.
Elővettem néhány magazint,átlapoztam őket,közben zenét hallgattam.Majd lassan elnyomott az álom,és saját kis tündér világomba csöppentem,ahol bármi megvalósulhatott amit csak szerettem volna.Nem volt előttem akadály,csak a pillanat.Nagyon élveztem.


Arra keltem hogy egy stewardess rázza a vállam,hogy kapcsoljam be az övemet mert leszállunk.Gyorsan bekapcsoltam,és ittam egy korty vizet,mert nagyon kiszáradt a szám.Kinéztem az ablakon,de ott már sötét volt,de a város még így is nyüzsgött és gyönyörűen ki volt világítva.Így felülnézetből elmondhatatlan élmény volt látni a várost.Már nagyon izgatott vagyok.Hisz mégis csak Londonban vagyok.Az ujjaimat tördeltem és alig vártam hogy leszálljunk.A gép lassan kezdett süllyedni,az én gyomrom pedig a torkomban dobogott,ahogy lassan puhán landoltunk.Az utasok halkan elkezdtek pakolni és lassan mindenki feltápászkodott,amikor már szabad volt.Én is gyorsan összeszedegettem a cuccaimat,bedobtam a poggyászomba,összeszedtem a szemetet,kidobtam,majd elindultam a kijárat felé,ahonnan utoljára léptem ki.Gyönyörködtem egy sort,és elkezdtem a szememmel kutatni Em-et,mert azt mondta kijön elém.Ott is volt.Eltátottam a számat örömömben és elkezdtem felé futni.Nagyon jó volt végre őt látni,és megölelni.Mindig is úgy néztem rá mint egy nővérre,aki mindig mellettem állt,de ritkán volt mellettem személyesen.De most itt van,és csak ez számít.
Lassan kibontakoztunk az ölelésből,és rávigyorogtunk a másikra.Úgy néztünk ki,mint akik be vannak szívva.
-Szia Das!-nevetett.
-Szia Em!-nevettem én is.
-Jó újra látni és annyira,de annyira örülök hogy eljöttél.És csodásan nézel ki.Skypon nem látszott hogy ennyire megváltoztál volna,de élőben..hű..ha..Biztos minden pasi utánad csorgatja a nyálát.
-Persze!Csakis Em!-kacagtam.-Te semmit nem változtál!
-ÓH..nem hinném hogy ezt ilyen hamar megtudtad volna állapítani.Akkor mondd majd ha megtudod hova megyünk holnap este.-hadarta el mondandóját,és nagyon kellett figyelnem hogy minden egyes szavát megértsem.
-És hova megyünk ha megtudhatom?-nagyon felkeltette a kíváncsiságom,de örültem neki hogy lefoglalja majd a gondolataimat.Ezért is szerettem Em-et.Nem hagyott időt gondolkodásra.És úgy látszik,bármennyire is viselte meg a múlt,ez nem változott benne.Sőt.
-Az meglepetés.Ne legyél olyan kíváncsi.Nem hinném hogy örülnél ha reggel megjelenne az arcodon az első ránc.-mondta teljesen komolyan,belőlem pedig újra kifakadt a nevetés.Már együtt nevettünk.
Elmentünk a csomagjaimért,majd megragadta a karomat és egy fekete kocsihoz vezetett.A sötétben nem nagyon láttam a márkáját,és valószínűleg már a fáradság is hozzátehetett egy kicsikét.Beszálltam az anyósülésre,amikor eszembe jutott hogy ez London és a másik oldalon van az anyós ülés.Em nagyot nevetett rajtam,majd helyet cserélt velem.Elindultunk,én pedig kitágult,kissé fáradt pupillával bámultam ki a szélvédőn,amikor olyas valakit láttam meg,vagy olyasvalakiket akikre soha életemben nem gondoltam hogy látni fogok ilyen közelről.És most itt voltak.Rákiabáltam Em-re és kipattantam a kocsiból.Majd utánuk rohantam.Kiabáltam,mire az egyikük megfordult,elmosolyodott,majd oda szólt a többieknek hogy várjanak.