1.rész

Előző rész vége:

Álmodozásomból felkelve kerestem kutakodni a telefon után,majd mikor sikerült egy nagy halom ruha közül kihalásznom,megkerestem Emily számát és tárcsáztam.

-Hallo?-szólt bele, egy mély férfi hang.Várjunk..FÉRFI HANG?

1.rész

-Öhmmmm....bocsi,de én Emily Roads-ot keresem.Biztos téves hívás.Még egyszer sajnálom hogy az éjszaka közepén felkeltettelek.-magyaráztam ki magam éberen.

-Semmi baj,de amúgy Em itt fekszik mellettem,csak tudod milyen,meg sem mozdult a telefoncsörgésre,pedig elég hangos.Nagyon fontos?Felébresszem?-kérdezte az álmosságtól rekedt hangon.Alig tudtam megszólalni,annyira megszédített már a hangja.Hogy tudott Emily egy ilyen pasit szerezni,akinek még a hangja is szexi és letaglóz?

-Öhm...nem kell.Megmondanád neki ha felkelt hogy hívtam?Nem szeretném megzavarni legszebb álmait!-mosolyogtam.Nem volt szívem azt mondani hogy hívja ide a telefonhoz.

-Nem tudom hogy reggel itt leszek-e.Szerintem én már most lelépek.Hagyok neki egy cetlit,hogy hívtad.Na csá.-és letette.Meg sem várta hogy megköszönjem és elköszönjek.Egyszerűen letette.Ez fura.Bár nem lepett meg hogy Emily körül pasik legyeskedtek.Mindig koslatott utána valaki,de ő mindig leintette.Mindig csodaszép volt.Tökéletes alakját apjától örökölte,smaragzöld szemeit Rose-tól,az

édesanyjától.Sötét,mogyoró barna haja,lágyan hullott a vállára,akárhányszor csak találkoztunk.Szív alakú arcán mindig levakarhatatlan mosoly ült,bár szerintem ez most megváltozhatott pár hónapja.El nem tudtam őt így képzelni,de mégis reméltem hogy valamennyire jól van és nem sokat fog változtatni a jelenlétem.Mégis szívesen megyek,mert nekem is szükségem van rájuk.

A szüleim nem fogják bánni.Az sem érdeklik hogy élek-e vagy halok.Most is Mallorcán nyaralnak egy hónapja és még egyszer sem hívtak fel.Ez teljes mértékben leírta a családomat és azt is hogy miért nincsen testvérem.Pedig mindig szerettem volna.

Mikor kicsi voltam mindig dajka vigyázott rám.A szüleimet sohasem láttam.Vagy üzleti úton voltak,vagy pihentek valahol a világ bármelyik pontján.Rólam valahogy mindig elfelejtkeztek.Vágytam rá hogy anya úgy szeressen,mint minden kisgyereket az anyukája az oviból.Reggelente elhozták őket,megölelgették kis szívüket,majd könnyes búcsút vettek egymástól,majd délután a gyerekek vidáman,kacagva szaladtak ki a négy fal közül és csapódtak szüleik karjába.

Én már akkor is egyedül jártam.Reggel bementem,átváltottam a cipőmet,és ültem le a gyerekek közé a játszószőnyegre.Délután pedig hazasétáltam,vagy néha elém jött Carla,a nevelőnőm.Ő is kedves volt,anyám helyett anyaként bánt velem.De hiányzott az igazi anyukám.

Mikor nagyobb lettem,könnyebben siklottam át ezeken a dolgokon,és már annak örültem ha csak felhívtak a szüleim.Franciaországban születtem,majd pár évre rá ide költöztünk New York-ba.Azóta is imádom.De mióta az eszemet tudom a könyvekbe temetkezem.A kedvenc íróim britek,így ez is  mindent elmond,hogy miért akarok annyira eljutni Angliába.És most itt a lehetőség.Mivel már hajnalodott,úgy gondoltam pár órácskára csak lefekszem aludni.Biztos hogy szép álmaim lesznek ezután,és a nevezetességek kergetik majd egymást az álomvilágomban.Miközben elmosolyodtam ezeken a gondolataimon,sohasem árt ha az ember nevet saját magán,elnyomott az álom.Még a szobámig sem volt erőm elmenni.Elaludtam ott a nappaliban.

                                             

A telefonom csörgésére ébredtem.Először bosszankodtam egy sort,majd eszembe jutott hogy lehet Em az és  én most megvárakoztatom,ahelyett hogy már boldogan beszélhetnénk meg az oda utam.Gyorsan felpattantam a kanapéról,majd egy szál pólóban és francia bugyiban az asztalhoz szaladtam,ahol a telefonom hagytam.Boldog mosollyal nyugtáztam hogy ő az.

-Szia!-szóltam bele vidáman,bár még rekedt hanggal a kevéske alvástól.

-Szia-szia!Sajnálom hogy nem vettem fel.Nem is hallottam,bár azt már megszokhattad.Ugye jössz??UGYE JÖSSZ??-üvöltötte a készülékbe.Majd meg süketültem így elkellet tartanom a fülemtől a telefont.

-Hát..nem tudom Em!Annyi minden ideköt.Most hadjak itt mindent?Lehe...-nem hagyta hogy befejezzem mert rögtön a szavamba vágott.

-Ne is próbálj meg átverni!Tudom hogy minden álmod az hogy itt legyél!Dasie!Kérlek!!!-de már tudta a választ.Túl jól ismert.Soha nem mondanék egy ilyen ajánlatra nemet.

-Jól van,jól van!Elmegyek.És már alig várom hogy landoljon a gépem és magamba szívhassam a londoni levegőt.Titeket is annyira szeretnélek már látni.Ti vagytok az egyetlen rokonaim anyáékon kívül,és régen láttalak már mindannyiótokat.Már nagyon hiányoztok!-szipogtam a telefonba.A sírás kerülgetett a boldogság és a hiányérzet miatt.Nagyon szerettem őket!Ők mindig foglalkoztak velem.Messze voltak,de figyeltek rám.

-Szupi!Megrendelem a jegyedet és még ma felhívlak hogy mikor indul a géped!Addig is pakolj össze mindent amire szükséged lehet!Annyira várom hogy lássalak!Annyit változhattál!-kuncogott.Hát igen.Én nem voltam mindig a legszebb.Sokszor mindenki aranyosnak titulált,de nem csinosnak.Remélem ez a 19 évemmel már meghiúsult.Nem azért mert nem akarok aranyos lenni,félre ne értsetek,csak mégis így,hogy egy művészi suliban végeztem és ma már elhelyezkedhetnék bármelyik újságnál,nem kéne ezt a benyomást keltenem.A szüleim sohasem akarták hogy dolgozzam,de én szeretnék.Nem akarok a nyakukon élni.A magam ura akarok lenni.Úgyis csak a fejemhez vágnák.

-Oki!Ezt akkor megbeszéltük.Nagyon várlak csajszi!Ma még hívlak az infókkal.Jó légy!És puszilom Hercegnőt!-majd elköszöntünk és letette.Hercegnő az én cicám.Imádom a macskákat,mert ők mindig ott voltak nekem.Ha boldog voltam,akkor körbefutkoshattam velük az egész lakáson a karjaimban,és nem beszéltek vissza,hogy tegyem le őket.Vagy ha sírtam mert kicsit ki voltam borulva valami miatt,csak bebújtam az ágyba és az ölembe vettem a kisdögöket,majd magamra húztam a takarót.És ők vigyáztak rám,és az  én álmaimat.Amelynek egyike hamarosan valóra válik.

A nap további részében csak pakoltam és pakoltam.Már 4 bőröndöt is teleraktam,amikor megszólalt a telefonom.A szüleim hívtak.Felvontam a szemöldököm,és fogattam a hívást.

-Szia anya!-köszöntem neki vidáman.Szerettem őket,csak fájt hogy soha nincsenek velem.

-Szia kincsem!Minden rendben van?Olyan jó hallani a hangod!Nagyon hiányzol nekünk!-szólt bele a telefonba az én anyukám.

-Igen,anya minden a legnagyobb rendben van!Képzeld Em-ék meghívtak engem Londonba,hogy költözzek hozzájuk egy időre.Én nagyon szeretnék menni.Tudod hogy mennyire szeretem Angliát!Ugye nem baj ha megyek?-ömlengtem a telefonba.

-Nagyon örülök hogy kikapcsolódsz kicsit!Nyugodtan menjél,csak hívj majd fel minket hogy minden rendben,és ha bármire szükséged van,csak szólj!Ebben az utóbbi egy hónapban nagyon sokat gondolkodtunk apáddal és úgy döntöttünk, hogy ha még nem késő akkor szeretnénk veled több időt tölteni.Úgy gondoljuk mind a hármunknak sokat jelentene ha együtt lennénk.-mondta.Bennem meg megakadt a levegő.Akkor lehet hogy még sem mehetek Londonba?Ne már.Ne most rontsák el az életemet.Ne,csak most ne....

Hát itt lenne az első rész!Remélem tetszik és szeretnétek tovább olvasni.A napokban hozom a következő részt!

Ha tetszett írd meg kommentben vagy csak tetszikelj!Én mindennek örülök,de még annak is ha csak simán elolvasod.Én nem leszek az aki kommenthez köti:)

További szép estét!

Dasie*.*